Leesett a tantusz

Hajléktalanok, hajlékkal még a fejük felett élők, sokan vannak, akik jól fizetett, felelősségteljesnek ítélt munkakörökben felelőtlen döntéseket hozó réteg miatt kerültek helyzetbe. Munkahelyteremtési képtelenségek, rossz gazdasági döntések, stb. miatt kerültek emberek tömegei utcára. Sokan vannak, akik évtizedes munkájuk, nagy szakmai tudásuk ellenére, elkeseredetten, reménytelenségben élnek éhbéren, vagy segélyen, nyugdíj előtti éveiket úgy élve, hogy a nyugdíj értékét tudva, vágynak arra, hogy egy biztos pénzhez, az emberi élethez nem elegendő, minimálbéren foglalkoztatottaknak járó nyugdíjra jogosultságot szerezzenek, míg a károkozók, a felelősségüket, tudásukat fitoktatók, emiatt jól megfizetettek ma  is gazdagon élnek, míg meg nem halnak, és még ők azok, akik azon gondolkodnak, hogy ezt az elesett réteget még jobban kirekesszék, még egy utolsó rúgást adjanak. Kis tévedések miatt az utca, reménytelenség, nagy tévedések miatt új munkahely, ismét jól fizetett munkakör és jövőkép.

Munkában az igazság. Rokoni kapcsolatok minden szinten, még alsó szintre is saját, vagy felsőfokú kollégáinak ismerőseit veszi fel, tud viselkedni. Ezen a szinten mindent meg  lehet tenni, cukrász végzettséggel felvenni adminisztrátornak, 8 általánossal tük-ös ügykezelőire mehet, de csak ő, mert ..., nem tud gépelni - munkája gépelés - vakon, de ezen a szinten nem számít, mert ugye ő nem akárki, majd megtanul. Felsőfokú végzettséggel felvettel kapcsoltban hangoztatni, hogy csak kiemelkedő teljesítménnyel lehet bekerülni, miközben ekörök családi kapcsolataiból születettek jutnak helyhez, hiszen úgy van pályáztatva, hogy másnak bejutni szinte lehetetlen. Aki csak dolgozni akar és várná, hogy munkájáért legalább annyit kapjon mint kiemeltek, mit képzel ő, viselkedni sem tud, mert még előzőek nyitott ajtónál lesik, miből lehetne előnyt szerezni,  asztalon ülnek a vezető szobájában, olvasnak és kaszinóznak, addig viselkedni nem tudót bennfentesek állandó munkába rekesztik, lesik, hogy mikor megy WC-re, és még ők újságot olvasva, beszélgetve diktálásra gépeltetnek, és munkaidőbe ode mennek, ahová szeretnének, munkaidejüket meghosszabbítva pénzért túlóráznak.

Tiszteletem az ilyen tiszteletreméltónak, aki mindenért tiszteletet érdemel és még el is hiszi

A helyzet a magaslatán áll. Álláshirdetések tömkelege, nap mint nap ugyanazon  hirdetők, ugyanoda vesznek fel munkaerőt. Talán olyan munkahelyről van szó, ahol a sok felsőfokú, vagy középfokú, vagy 30-40 évet végigdolgozott soha nem tud megfelelni, micsoda elvárások lehetnek itt.  Mindenki, aki munkát keres és aki nem az is, tudja, hogy ezeknek a hirdetéseknek a 99 %-a mögött nincs pénzkereseti lehetőség, csőbehúzás van, emberek kihasználása, utolsó reményeik elvesztése, még egy utolsó rúgás. Miközben ezek a kiemelt álláshirdetők nagy ígéretekkel kecsegtetnek, saját jólétüket biztosítva használnak ki minket, a mi pénzünkkel játszanak, akik megélni szeretnénk. Milyen felügyelet, milyen törvény, ki ellenőrzi ezeket az embereket, hogy ezt megtehetik, milyen felsőkörű felügyeleti szervnek érdeke ez.

Mindenki tudja, hogy az igazság nézőpont kérdése. Vannak azonban olyanok, akiknek feladatuk képviselni a többség nézőpontját, és vannak nagyon sokan olyanok, akik saját pecsenyéjüket sütötték ezen a területen is, és részrehajló igazságot alakítottak ki környezetükben. Most, amikor minden a változást igényli, és itt is változás várható, újra kellene értelmezni ezt, és valóban olyanok kezébe adni ezt a fontos feladatot, akik életvitelükkel, nemcsak tudásukkal és élettapasztalatukkal is kiérdemelték ezt. Baráti körök átnézve saját dolgaik felett ítélkeznek az elesett, sokszor saját maguk által kiközösített emberek felett, hogy előnyt remélve saját jövőjüket, ne a köz szolgálatát nézzék.

Az információk egyre jobban terjednek, a kimondott, leírt szavak egyre hangzatosabban, és egyre kirívóbban szólítanak meg minket, hogy  felfigyeljünk rájuk, elolvassuk őket. Az adott szónak nincs hitele, mert azt elveszítette azzal, hogy akik erre specializálták  magukat előnyökhöz jutottak, becsapva azokat, akik még hittek benne,  lerombolták azt, ami nem helyettesíthető mással. Mi marad helyette, mi tudja felváltani, milyen irányban haladunk, mivel tudjuk kiváltani, hogy jövönk legyen, ne csak a szavak szárnyán  szárnyalva érjük meg nyugdíjas korunkat, és ejtsenek minket a semmibe, ébrendjünk arra, hogy nem volt multunk és jövönk is reménytelen, más multján, jövőjén dolgozva kerültünk a semmire.

Lassan megjön újra a tél, emberek tömege állati sorban az utcán hever, miközben egy réteg még mindig azért tesz, hogy minél többen kerüljenek ebbe a helyzetbe. Átnéznek felettük, saját pecsenyéjüket sütik, gátlástalanul vásárolják fel lakásukat, munkájukat, találnak ki jobbnál jobb munkalehetőségeket arra, hogy utolsó erejüket is kudarc, megaláztatás kísérje. Nyugdíjlehetőségünk az utcán hever, egy megbízott réteg játszik vele, játsza el lehetőségeinket arra, hogy utolsó éveinket ne nyomorban éljük, élvezhessük a jól megérdemelt munka gyümölcsét. Hol az "igazság", aki teszi a dolgát, azt teszi amiért felhatalmaztuk őket.  Vajon ma már biztos-e az, hogy mi kértük meg a dolgukra őket, vagy saját körük közül maguk választottak maguknak, és őket képviselik. Az idő változik, mi miért nem változtatunk ezen.

Születésünkkor sokszor már génjeinkben hordjuk azt az értéket, amihez hozzáadott értékként a családtagoktól elkapott pillanatok és környezetünkből nyert tapasztaltak hatására kialakul az a tudás, amivel olyan értékeket tudunk termelni, amivel sok felsőfokú oktatáson résztvevő diák nem képes. Ezt az értéket hagyjuk elveszni azzal, hogy  nem kapunk teret, lehetőséget, egyre inkább kirekesztve érezzük magunkat, munkánk értéke annyira minimálisra szűkült, hogy megélhetésük veszélybe került, elkeseredve nézzük, hogy a "tudás"-t képviselők az igazi emberi értékeken felülkerekedve hatalmaskodnak, és pozíciójukat kihasználva ellehetetlenítenek bennünket.

Naponta több  társaság hirdeti magát, leosztott szerepek a biztosíztótársaságok részéről, munkalehetőséget kínálnak ebbe a nagy munkanélküliségbe, remény a reménytelenségbe. A tálalkozóhelyekre fél órákkal később érnek, mintha krimibe lennénk, fél óra elteltével a megbeszélt időponttól megjelennek, és kínálnak munkát, már nem is dolgozni kell mondják, csak adatokat kell felvenni, csak igényfelmérésről van szó. Ma már nekünk pénz se kell, megélnünk se kell, csak másnak a megélhetését biztosítani, örüljünk, hogy megcsap minket  a lehetőség szele, hogy látszatmunkát kapunk azért, hogy egy-két ember jólétét biztosítsuk, ez az önfeláldozás, kiosztanak minket, hogy érezzük, ha rendesen dolgoznánk, ha tennénk azért, hogy megéljünk megélhetnénk. Jó napot, ébredjünk fel, kinek a pénzével játszanak ezek a kíváló, értékes emberek, kinek jövőjét teszik tönkre, sokunkét,  kérjük számon az illetékesektől, a pénzleosztás messze nyúlik, de a kéz, ami ezt lehetővé teszi, az nem tiszta, tegyünk mi is azért, hogy ez megszünjön, és a jövönk ne ezeken a kezeken múljon.

Lapátról visszaút van-e?

Sokat vagyunk, akik azért lettünk munkanélküliek, hogy mások helyet kapjanak, a mi helyünket. Egy láz kapta el az országot, megírták, megtették, lapátra kerültünk, mi az alkalmatlanok, hogy még alkalmatlanabban a helyünkre tudjanak kerülni. Akik ezt megtették nevetve, nagyot köszönve mennek el mellettünk. Mi hogy tudnánk nekik megköszönni, gondolkodjunk el ezen. A pályáztatás az állásoknál csak álom, hiszen a dolgok a maga útjukat járják. A lapátról lekerültek az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak,  mert még hisznek, biztosító, távmunka, ahol szintén csak egyesek megélhetéséért dolgoznak emberek, akiket porig aláznak olyanok, akiket munka közelébe se szabadna engedni, de ők a mai világ urai.

Irjunk róluk, írjuk meg róluk mit gondolunk, és ők névszerint kik, és miért, milyen háttérrel a hátuk mögött tehetik ezt meg.

Igaz a mondás elértük: Ember embernek farkasa.

Ledolgoztunk 10, 20 vagy akár 30-nál több évet. A munkaügyi központban ráérünk, dolgoztunk eleget, minek akarunk már mi munkát, minek foglaljuk a helyeket,  vegetáljunk. Amikor emberek, családok sokasága nehéz körülmények között éli napi életét, munkanélküliként rákényszerül támogatásra,  akik dolgozni nem, csak okoskodni tanultak meg, olyanok fogadják őket. Lekezelő megszólítás, emberi érzéketlenség, az egymás iránti tisztelet, az emberi szeretet, a segíteni akarás, a megfelelő szakmai tudás hiánya miatt még lejjebb taszítja azokat, akik egyébként is nehéz helyzetben vannak. Munkájuk nekik is azért van, mert mi idáig jutottunk, ha nem lennénk ennyien, velük mi lenne.

Szerepcsere. Nálunk minden itt végződik. Körforgás van, a körből nem lehet kikerülni, csak olyannal fordulhat elő, akit azért vettek be, ha baj van, legyen kit kilökni. Választunk, mi is belépünk a körbe, és sokkal nagyobb kört tudunk összehozni mint ők, akik bizalmunkkal visszaélve nem értünk, hanem saját érdekeiket előtérbe helyezve élték életüket, most rajtunk a sor, fogjunk össze, és lökjük ki az alkalmatlanokat. Tegyünk azért, hogy jövőnk legyen nekünk, akik évtizedeket dolgoztunk és munkanélküliként közeledünk a nyugdíj felé, a fiataloknak, akik munkalehetőség nélkül, bizonytalan helyzetben élik meg fiatal éveiket.

Vásároltunk, elégedetten, nyugodt szívvel indulunk a pénztár felé, fizetünk. Egyszercsak - érdekes befelé menet nem, ennek mi az oka - megszólal a riasztó, biztonsági őrök vesznek körül, körbepásztáznak, személyes dolgaimat kérik, miközben érdeklődő szemek sokasága szegeződik rám, hiába nagy ez az üzletház, az emberek ilyenkor kíváncsiak. Az élmény felemelő, végre rám figyelmek, és mivel egy közeli iskolából jövet indultam vásárolni, még szerencsém is lehet, hogy több osztálytársam is ezt az utat választotta, így aztán ők is élvezhetik, hogy milyen kiváltságban van részem. A végén kiderül minden, egy fém darabka lehet a pénztárcámban, amit meg kell keresni, na jó, megkeresem. Egy hónapig az üzlet felé sem megyek. Beindulok, hát mégis furcsa, hogy emiatt ne merjek ott vásárolni, férjem is mondja, hogy gondolod. Vásárolok újra, megint a bűvös riasztó, befelemenet nem, de kifelejövet riaszt, a biztonsági őrök újra jönnek, és kezdődik minden elölről. Csodák csodája a pénztárcámban egy kis zegzugban újra találok egy fémdarabot. Most döntöttem el, hogy ezután végleg megszabadulok kedvenc pénztárcámtól, mert ezt mégegyszer nem kívánom átélni. A cél vajon mi lehet, még az is átfut rajtam, csaknem az, hogy régóta használt dolgainkat újra cseréljük, vásároljuk hiszen azért van az üzlet. Sokan vagyunk, akik meggondoljuk mire költjük utolsó forintjainkat, és feszültek vagyunk, ezért is tenni kéne valamit azért, hogy ez az újabban  sok esetben előforduló indokolatlan megalázás ne érjen minket, ezzel úgy érzem sokan vagyunk így. Előre is köszönjük.

A változás folyamatos, sokan vannak olyanok, akik elfelejtkeznek arról, hogy vannak az életben örökérvényű dolgok, amin az idő, a szokások,  a divat sem változtat meg. A túlzott önbizalom, a hatalom iránti vágy, a másik ember megalázása, kirekesztése, semmibevétele, a mindent megszerezni akarás lassan célhoz vezet, a kocka megfordul, és amikor neked kellene érezned azt, amit más veled szemben tolerált, te képtelen leszel arra, mert már nem tudsz adni semmit.

A fiatalok, akik ma tanulhatnak, lehetőségük van számtalan. Fizethetnek ők, szüleik azért, hogy ilyen-olyan diplomát szerezzenek, de az igazi tudáshoz a gyakorlat, a munka lehetősége is kell. Tanulni egy életen át, számukra ez a lehetőség, közben múlnak az évek, fiatalságuk lassan múlik, lehetőségük arra, hogy munkát, megélhetést, biztos kapcsolatot - ami arra érdemes, és családot lehet rá alapítani, egyre reménytelenebb - felvállaljanak, ami alapja a felelősségteljes gyermek vállalásnak, csak kis rétegnek jut, a rájük ülő feszültség egyre nő, miközben az idő szalad. Nekik mennyi munkaviszony jut, mennyi idő arra, hogy reménytelen éveiket behozzák, vissza nem hozható lehetőségeik nélkül ki marad utánuk, akik szeretete átsegíti őket a gondokon, akiknek adni szeretnének, de nem születtek meg, ki kárpótolja őket, azért, amit valamikor még szerettek volna megélni. Tudom, hogy nem azok, akik ma felelőtlen, felelősségteljesnek hitt állásokat  betöltve dorbézoló, önromboló életet élnek.

Ma vannak kiemelt, un. menő emberek, un. "vezetők", akik orruknál fogva vezethetnek, kihasználhatnak olyan munkából kiszorult réteget, akik megélni szeretnének, felelősséget éreznek családjukért, lelkiismeretfurdalást azért, hogy idáig jutottak, holott nem nekik kellene szégyenkezniük, hanem azoknak akik ezt a helyzetet lehetővé tették, és akik hozzájárulnak ahhoz, hogy még rosszabb legyen helyzetük, reményük reménytelenséggé váljon, miközben az őket kihasználók szégyenérzés nélkül, mindenen felülemelkedve, arra sem képesek, hogy helyzetükből adódóan legalább saját boldogságukat elérjék, gátlástalanságukkal saját életüket is tönkreteszik, ez jelenti az "igazi válságot". Ahhoz, hogy ezen felülemelkedjen az ország, a kimondott szónak értéke kell, hogy legyen, az igazságnak függetlennek kell, hogy legyen a politikától, és tapadnia kell a jelentéséhez, ha idáig eljutunk, akkor elmondhatjuk, hogy elindultunk azon az úton, ami kivezet minket ebből a helyzetből és tisztelni tudjuk ezután azt, aki arra igazán érdemes, nem a hatalmat, hanem az igazi emberi nagyságot.

Nemsokára választunk, de miből. Fehér asztalnál ülve mindenki keresi a helyét, mindenki tudja mit kell tennie azért, hogy a jövőben érvényesüljön. A munka világáról beszélni enyhe túlzás, főleg olyanoknak, akikről már ránézésre is, megszólalniuk sem kell, tudjuk, hogy kit képviselnek, saját multjukat, nem engedve teret az újratermelődő értelmiségnek, saját elkényeztetett generációikat képviselik, miközben az igazi tudást az utcára rekesztik, hogy mindenképpen az élen maradjanak. A pártsemleges igazság összezár, ha rokonaik, családtagjaikról van szó, kirekeszti, és pont ebben a városban bokros teendőit félretéve előadjuk a munka világát. Itt arról kéne előadást tartani, hogy hogy lehet kirekeszteni embereket a munka világából, hogy lehet egy város érdekeit háttérbe helyezni, hogy lehet, hogy az igazság a helyén áll. malmozik, és pártsemlegesség leple alatt éli világát.

Beszéljünk szépen, legyünk egymáshoz kedvesek, megértőek. Régi időkben is, na de  most méginkább kiszolgáltatottabbak vagyunk. Fogalmazzunk úgy, ahogy illik, na dehát aki, nem akarja a másik félt elfogadni, csak használni akarja, azzal szemben meddig tarthat, meddig vagyunk képesek arra, hogy az általuk alkalmazott, viselkedni tudni kell módszer mellett emberek maradjunk, mi akik nem tudunk, nincs lehetőségünk visszaélni azzal amik vagyunk. Finom folyamaton keresztül vagy megtörünk és elhasználnak, jobb esetben ezt csak magukban mondják ki, vagy keresünk egy új munkahelyet, amiről ma már mindenki tudja, hogy szinte lehetetlen. Sokszor már az interjún úgy beszélnek veled, mintha egy felsőbb hatalommal állnál szemben, te, aki nem akarsz dolgozni, és ő ad nekem lehetőséget, hogy megmutasd csak úgy, a semmiért, hogy mit tudsz. Általában ők azok, akik nem munkabért akarnak adni, hanem csak ingyen, kihasználva helyzetedet, dolgoztatni akarnak, ők is napi megélhetésért küzdenek, elkeseredettek, félnek a jövőtől, és ma már ők is azok közé tartoznak, akiknek  hatalma van feletted, mert el akarod hinni azt - különben feladnál mindent -, hogy munkát találsz, és ezzel ők vissza tudnak élni, mivel lehetőségük van rá, még hiszel. A tényleges munkabérért dolgoztatók körében pedig az eddig is jelenlévők, akik hatalmukkal vissza tudtak és vissza is éltek, lehetősége még nagyobb. Közben a hajléktalanszállók megtelnek, egyre többen lesznek, fél év múlva, mint fentebb helyeken mondják javul  a helyzetünk, de, az idő kereke nem forog visszafelé, sajnos egy pillanat elég ahhoz, hogy a sorsok megváltozzanak.

Már sokszor előfordult velem, hogy amit gondoltam valóra vált, a "ajovoemlekei" már itt vannak velem. Ma eldöntöttem, hogy mint eddig is, most is el fogok menni szavazni és az időt, ami még előttem van, arra fogom használni, hogy kizárom a tudatomból a szépen hangzó nagy szavakat, és mögéjük látok, és csak a tetteket nézem és azok után fogok dönteni. Mától minden nap ezt fogom tudatosítani magamban, bízva abban, hogy mások is ezt teszik, jó oldalra állunk. Ma nem időszerű az, hogy a pártok magukra költsék a kampányra szánt pénzt - vagy annál még jóval többet - , hiszen úgy is fel lehet használni, hogy azt az ország hasznára fordítsák, és ha ezt nem teszik, nem alkalmasak arra, hogy  munkájuk 4 évig az legyen, hogy értünk dolgozhassanak, mert ez számukra túl nagy megtiszteltetés, és nem fognak tudni vele élni. Eljött az idő, hogy megfontoltak legyünk, és arra szavazunk, - mert sokkal többen fogunk elmenni, mint valaha is, az utcáról a legelhagyatottabb is leadja voksát minden félelem nélkül, mert most megteheti,  nem áll mögötte késznyer, nem adja el szavazatát pár odavetett szét szóért, aprópénzért  - , aki ez idő alatt tett értünk valamit, vagy megpróbált tenni, és nem arra, aki még ebben az inséges időben is azzal volt elfoglalva, hogy saját magát szponzorálja. A város EKF-hoz méltóan, megújúlva, virágba borulva, felemel minket és utat mutat a fejlődés felé, munkát teremt azoknak, akik ténylegesen tudnak és akarnak dolgozni. Ne azok, akiknek nincs tehetségük mutassanak nekünk kiutat, mert ott út csak számukra létezik. Emelt fővel menjünk el mellettük, hogy érezzék, a tudás az nem egyenlő mások megalázásával, mert a tudás olyan erőt ad, és olyan emberi értéket, ami előtt nekik illik megállni, és miközben megállnak, ne érezzenek azt, hogy megtisztelnek vele, hiszen az érték az nem magamutogató. Azért dolgoztunk és akik azért szeretnének dolgozni, hogy családjuk, jövőjük legyen ne hagyják, hogy a mának, és nekik éljünk, nézzünk tovább, az igazi szorító számunkra az idő, tegyünk magunkért, családunkért, és higgyük azt, hogy érdemesek vagyunk rá, ne higgyük el, hogy ők, azért mert értünk dolgoznak felettünk állnak, olyant válasszunk, aki képes arra, hogy velünk gondolkozzon, értünk dolgozzon, hiszen erre mi adunk felhatlmazást, éljünk vele.

Javaslom, hogy a munkaügyi központok küldjék a nem dolgozókat, a dolgozni nem akarókat pszichológushoz, hogy új foglalkoztatási lehetőséghez jussanak, - kicsit kényeztessük őket - mert különben nehéz lesz nekik a munkát megtalálni, ekkora segély mellett már dolgozni is elfelejtenek. Közeleg a karácsony, nagy ajándékok vásárlásába kezdenek ahelyett, hogy dolgoznának, mit nem képzelnek, na és a minimálbéresek, örüljenek, hogy dolgozhatnak, majd mi, akik megdolgozunk érte, megmutatjuk, hogy mennyit ér a munkájuk, majd pszichológusaink kielemzik, hogy még ennyit sem érdemelnek meg.

Alapvető hibának látom, hogy olyanok, akik magas fizetésből élnek, vagy még nem kerültek a munkanélküliek közé - esetleg több helyről kapnak különféle ilyen-olyan pénzeket - arra a következtetésre jutottak, hogy egyes családok gyerekekkel, vagy gyerek nélkül, esetleg több évtizedes tisztességes munka után, vagy fiatalon, munkakezdőként úgy szeretnék végigélni az életüket, hogy az állam által adott,  un. adományból éljenek, és nem munkával  kiérdemelt olyan bérből, amiért megdolgoztak. Ehelyett illetékesek  különböző megoldásokban gondolkodnak, olyanokban, amelyek még kevesebb munkahelyteremtést eredményeznek. A közmunkát - ami egy felnőtt részére megalázó, semmire sem jó - , olyan állásokat találnak ki a munkából kiszorulóknak, amikkel egyes munkáltatók visszaélve ingyenesen meg tudják oldani munkájukat, megalázva esetleg azokat, akik dolgozni szeretnének, és elkeseredettségüket ezzel tovább növelik. Ahhoz, hogy egy kisember zsebébe belássanak ahhoz nem kell tudás, ahhoz nem kell felsőfokon gondolkodni, ez látszik, hiszen állandó ők vannak látótérben, és a törvény is leginkább hozzájuk jut el, miközben egyre többet kerülnek ellehetetlenülő helyzetben, a gondolkodásmód még mindig nem változik. Meg kellene tanulni ránézni, nemcsak lenézni, és átnézni az embereket, és csak magunkkal törödni, ez a közfeladat a feladatuk.

Sétálsz az utcán, megállítanak, kérnek, stb. Közben szégyenkezem,  belefáradtam, abba is, hogy azt mondjam magamban, milyen jól esne ha nekem segítenének, legyen egy jó napja, pénzt adni,  sajnos luxus lenne számomra. Végül meggyőzöm magam, hogy ez neki sem lenne igazi segítség, hiszen csak ahhoz segítem hozzá, hogy kapaszkodót találjon ahhoz, hogy helyzete még rosszabb legyen. Ma még észreveszik, rászólnak, de holnap talán - lehet, hogy szégyenében iszik, elfekszik egy padon - már észre sem veszik, hogy van, létezik, pedig lehet, hogy aki ítélkezik, kevesebbet rakott a közösbe, mint ő, aki idáig jutott.

.

Sporolás magasfokon. A legfontosabb a kenyér, meg is találom a legolcsóbbat, 100-180 Ft között mindig beszerzem. Párizsik rudban, igen finom, 200 Ft. Burgonya az üzletből, naná, hogy válogatok, keresek kutatok, egy hétre beszerzem. Boci a sajt, de nyomos, 170 Ft-ért, persze csak most, aztán jön a piac, ott aztán zöldség, gyümölcs, válogatok.  A prospektusokat böngészem naponta, hol, mi az olcsóbb. Nekem ez jutott  több mint három évtizedes, szerintem szorgalmasan, tudásomhoz képest tisztességgel végzett  munka után, és persze a munkám utáni köszönet, végkielégítés, naná, hogy nem. Ja, és közben internetezem, önéletrajzokat írok, küldöm, küldöm, küldöm. Álláshirdetésekre válaszolok, ha válaszolnak 1000 Ft-ért megmondják, hogy mire vagyok kiváncsi, na de mivel kíváncsiságomat már egyszer-kétszer ezirányban kielégítettem, tudom, hogy további feladat várna még ez ügyben, újabb pénz feladása, ennyit azért már nem szeretnék dolgozni, naná, hogy nem akarok dolgozni, mondják ők, még 1000 Ft-ot sem feladni, s utána még újabb összegeket sem, ők, akik megdolgoznak a fizetésükért.

Viselkedik, minden helyzetben megtalálja a megfelelő megoldást, hogy  helyzete szilárd és rendíthetetlen maradjon, közben meggyőzi magát, hogy ő a jótevő. Mindenre rálátása van, ajtótól az ablakig vannak hirnőkei, akik mindent megtehetnek, ameddig szó nélkül hasznára vannak, hiszen ismeretségi körükből, családi körükből, nem tudásuk  alapján, -ja majd megtanulják, van rá idejük - kerültek elő. Sznobocska miközben éli magasszintű életét, nem akarja észrevenni, hogy akik felé közvetít hatalmat,  élnek is vele, lassan a munkahelyen is az örömszerzés formáit megtalálják és élnek is vele - sokszor vissza is élnek -, megtehetik, közben kivetkőznek emberi mivoltukból, és ez az igazság, mikor sznobocska hajlandó észrevenni, hogy kegyeltje meddig jutott, akkor már terhére van, és csak egy kis lökést kell adnia, hogy megszabaduljon tőle, és jöhet az új erő, az új jótétemény és ő közben hangoztatja, ja, kérem, viselkedni tudni kell, én mindent megtettem érte.

Fantasztikus hirdetés. E-mailben jelentkezem, behívnak, fogadnak. Tájékoztatnak, figyelek, kérdezni sem merek, nehogy ám ne vegyenek fel. Ez igen, ez ám a munkahely, holnap akár már jöhetek is, de úgy látom a többi jelentkező is, itt aztán lesz munka bőven, nekem is jut. Egész napos feladat vár, nekem csak figyelnem kell és majd eldöntik mire vagyok alkalmas, lehetek ez, az, amaz. Itt nem kell ám házalni, ez egy olyan hely, ahová az ügyfelek bejönnek. Na ezt kipróbálom. Az adott időpontban megjelenek. Leülök a széken a többiek közé a sorba, jönnek, bemutatkoznak, már mehetünk is, irány az XY utca. Minden házba becsöngetünk. Érdeklődöm társamtól, felvilágosítanak, este 20-21 óráig dolgoznak,  mennek, csöngetnek, utána a központban papírmunka, unokakorú felettesnek még piros pontért ablakot zár, a szemetet is leviszi. Nagyon jól bírtam, elégedett is voltam magammal. Unokámkorú megkérdezte hogy tetszett a munka. Mire én, kicsit hosszúnak találtam. Az ő válasza, nem ilyen dolgozókra van szükségük. Magamban arra gondoltam, hogy sajnálnom kell őt, aki ennyi idős korára idáig kellett, hogy jusson, hogy munkahelye legyen, és milyen emberré válnak ők, mi vár ránk, és mi lesz az akkori társammal, aki kénytelen elviselni, minden megtenni azért, hogy családjának pénzt tudjon hazavinni, kölcsöneit törleszteni tudja, és meddig lesz ereje ezt csinálni, és mi lesz vele, mert akik kihasználják őt, hogy meg tudjanak élni, erre nem gondolnak, ők csak saját jövöjüket építik. Úgy gondolom utódaik, baráti körük, akik tőlük tanulnak, meg fogják köszönni nekik azt, amit átadnak nekik. Én is köszönöm ezt a napot, tanulságos volt.

Ha nem forog a pénz, nem kell tanulni, nem kell dolgozni, nem tudunk lakást vásárolni, nem tudunk családot alapítani, nem kell termelni, álljunk le mindennel az idő múlik, örüljünk neki, országos depresszióba süllyedünk. Hogy tudunk fejlődni, akinél van a hatalom, a pénz, az is visszafejlődik, nem kell gondolkodnia mit tegyen, külföldről behoznak mindent, mi kikényszerülünk külföldre dolgozni, ő mindent meg tud venni, ők jól érzik magukat, de meddig ...? Jó munkát.