Leesett a tantusz

Finoman kirúgnak a munkahelyedről, nem kapsz végkielégítést, még meg sem köszönik, hogy ennyit dolgoztál, hogy jól, az nem is számít, csak  körön kívüliként ne rontsd a jó légkört, mi vár rád; munkaügyi központ, ami munkalehetőséget 50 éves kor fölött - de lehet, hogy már 40 éves kor fölött sem - nem kínál, 3+6 hónapod van, hogy ilyen-olyan tanfolyamon, ennyi-annyi pénzért részt vehess, még azt a pénzt is visszaveszik lassan tőled, amiből alig-alig meg tudsz élni. Munkahelykeresés közben lenyúlnak; telefonon munkahelyet keresel pénz, nem adnak tájékoztatást, majd, miután lekezelően beszélnek veled, finomam tudatva, hogy te egy munkakerülő vagy, megmondják hová menj állásinterjúra, ha dolgozni akarsz mekkora összeget fektess be és gazdag leszel, sokan ezt az utolsó szalmaszálnak veszik és a remény győz, de jól gondold meg, mert lehet, hogy te minden elveszíthetsz , miközben rajtad egy-két ember, mint ahogy azt mondják is, tényleg gazdag lesz, ez rajtad nem segít.

Nincs idő a tétlenkedésre. Sokan vagyunk, lassan elegen leszünk ahhoz, hogy belássuk azt, hogy a rend hiánya merre sodor minket. Mi, akik nem tudunk érvényesülni, mert tisztességes munkával, becsületesen szeretnénk dolgozni, és élni, a jól elvégzett munka gyümölcsét élvezni családunkkal, és ők, akik még a családépítés megkezdéséhez sincs lehetőségük, munkájuk, tudásuk érdemessé tenné erre, de arra érdemtelenek oktatják ki, és veszik el tőlük a lehetőséget, tegyünk magunkért. Az időd rohan, és mire észbekapsz lejár, és akkor kioktatnak, hogy te beszélsz, még egy rendes munkád sem volt.

Vagyunk sokan manapság akik kiszorultunk - remélhetőleg csak ideiglenesen - a munkából, és több évtizedes munkánk alapján úgy érezzük, hogy megérdemelnénk minimum azt, hogy legalább alapvető, vagy talán még azt is, hogy az átlagember szintjéhez mérhető életet élhessünk, miközben a nyugdíjkorhatár elérése egyre távolabbnak tűnik. A reménytelen helyzetbe többen belerokkanunk, miközben napról napra újabb és újabb hireket hallunk arról, hogy nem munkájuk minősége alapján kerülnek ki dolgozók a munkából, hogy egyes vezetők ismerőseiknek munkalehetőséget biztosítsanak, felvételnél az ismerősök kerülnek előtérbe, nem a tudás, kis ideig betöltött munkakörök végkielégítésekor, vagy felesleges munkával, vagy az emberi teljesítőképességet meghaladó munkával - nem valós munka -, egyes emberek "törvényesen" mennyi pénzt vesznek fel. Közben nevető, gúnyos arcok, mondatok sokasága vesz körül minket. Miközben mi, akik gyerekeinket felneveltük, dolgoztunk - munka mellett is, esetlegesen magunk is betegen  idős szüleinket segítettük, amennyire csak lehetőségeink engedte -, az utcára kerülünk, és ott már mindenki egy szintre jut.

Ma ünnepelek. 8 éve annak, hogy műtöttek, tenyérnyi nagyságú rosszindulatú dagantot távolítottak el a vastagbelem egy részével együtt, és jól vagyok.

Mindenki meg akar élni. Üzletház előtt egy férfi reklámszatyorral a kezében, látszik, hogy valamit szeretne, de nem tudni mit. A bevásárlókocsiba 10 vagy 20 Ft-ost kell rakni. Hetek óta látom az üzlet előtt, gondoltam nem vásárló, de nehéz eldönteni. Tegnap este sötétedéskor értünk az üzlet elé, akkor a sötétben megszólalt, legyűrte szégyenét és udvariasan kérte a kocsipénzt, és válaszra sem várva szégyenteljesen elsondordált. A másik oldalon pedig azok, akik milliókat kapnak kézhez havonta, és nem szégyelnek olyan törvényes törvényeket hozni, ami további, kirívóan magas juttatásokat tesz számukra lehetővé. Szerintetek kinek kell szégyelnie magát?

Legyenek már végre munkanélküliek ők, akik az országot, a napi megélhetéséért dolgozó embereket kilátástalan helyzetbe hozták, a közpénzzel nem bántak megfelelően, bizonyíthatóan olyan törvényeket hoztak, amelyek nem az ország lakosságainak érdekeit, jövőjét szolgálták, azokat önös érdekekre használták, mikor megszorításokról beszéltek, előtte környezetükben hirtelen nagyobb összegeket juttattak saját dolgozóiknak, bizonyíthatóan  éves jutalmazás előtt megjutalmazták idő előtt magukat, vagyis nem szolgáltak minket, ami a feladatuk, hiszen a közpénzzel csak olyan bánhat, aki azt megfelelően tudja kezelni, úgy gondolom ezért közszolga, erre kapta a felhatalmazást kinevezésekor. A napi megélhetésért dolgozót egyenesen az utcára küldik, ők sem helyettesíthetetlenek, vannak akik kevesebb pénzért lelkiismeretesebb munkát végeznének ÉRTÜNK.

A boltokat, ha reklámukban meghírdetett akciójukat nem tudják teljesíteni, ellenőrizhetik, megbüntetik. Egyes álláshirdetők naponta több, jobbnál jobb fogással hirdetik magukat,  hogy a vezetők meg tudjanak élni, mi meg le tudjuk építeni magunkat anyagilag, idegileg. A hirdetések naponta, aztán havonta ugyanolyan formában jelennek meg, mintha munkalehetőség , pénzkereseti lehetőség lenne a háttérben. Sajnos a pénz nem boldogít szlogentől nem hatódok meg, boldogabb lennék, ha tudnék pénzt keresni, eddig nem is gondoltam, hogy show műsorról van szó, "dobjuk föl magunkat". Cuki.

Csoda, hogy így áll az ország. Ma már köztudott, sőt azt lehet mondani, hogy hagyománya van annak, hogy munkafelvételnél nem az számít, hogy akit felvesznek mit tud, és nem is adnak lehetőséget arra, hogy azt megmutassa, mert ismerőst vesznek fel nagy általánosságban. Tanfolyamok sokasága ad lehetőséget képzésre, és maradék pénzünk befektetésére, hogy aztán saját, nehezen megszerzett házunkat/lakásunkat, hitünket elveszítsük. Vannak olyan tanfolyamok, ahol az oktatók adott munkahelyről végzik a képzést, és mégis, ha munkahelyükön felvétel van, nem a tanítványaikból válogatnak, hanem ismerőseik közül, ez átlátszó és megengedhető. Megtehetik, az előttük álló példát követik.

A kicsi kelleti magát a nagynak, a nagy addig gerjeszti magát, meg a kicsit, hogy a végén harapás van, addig poénkodnak, míg rájönnek, hogy egyedül nem megy = megvan?

A nagy kelleti magát, a kicsi meg akarja mutatni a nagynak, hogy mire képes, a nagy ráharap és észre sem veszi, hogy már nem ő az Úr, a kicsi dobja, a nagy nagyot veszített = megvan?

Súlyos betegségem volt, nem fizettem az orvosoknak egy Ft-ot sem, mégis rokkantsági nyugdíjba mehettem volna. Visszamentem dolgozni, mert akkor azt gondoltam, hogy így helyes. Igaz, hogy lemaradtam egy tanfolyamról, de én nagyon igyekeztem, és úgy éreztem, hogy részemről minden oké, sőt… Utána is voltak tanfolyamok, lehetőségek, de arra engem már nem is hívtak, sőt, ha véletlenül e-mailben megküldték, leszóltak, hogy „neked nem kell menned”. 50 éves már elmúltam. „Mit tudsz te csinálni?” mondta Ő, - nem tudtam, mire gondolhat - és most arra gondolok, hogy tudta, hogy semmit, ezért ezt nem is tőlem, hanem saját magától kérdezte. Ekkor már én is „éreztem”, hogy jó lenne nyugdíjba menni, de már a remény újra egyre távolabbi lett a korhatáremeléssel. Közben „megszorítottak úgy”, hogy egészségem ráment volna, ha maradok. 20 év után örültem, hogy elmehetek végkielégítés nélkül. Munkanélküliként ügyeimet intézve egyre jobban látom, hogy tényleg kilógok a sorból, én úgy dolgoztam, hogy utána nem kellett róla beszélni, észre sem vették, hogy vagyok. Most én kérdezem meg tőletek, ti mit tudtok képviselni, ha az egyszerű helyi szabályokat nyiltan, csak rám vonatkoztatva  használjátok és engem látva mitől tudtok úgy mosolyogni, összemosolyogni?

Egyesek a munkájukat annyira szeretik, felelősségteljesen végzik, a végén már annyira magukénak tudják érezni a közös munkaeszközeinket – a közöst - , hogy észre sem veszik, általuk természetes folyamaton keresztül a végén legbiztosabbnak azt tartják, ha az övüké is lesz valamilyen módon, mi örülhetünk, ha munkahelyünk van, hiszen csak ők dolgoznak.

Ebben a választásban a két legnagyobb szélsőség a JOBBIK és az MSZP, a többség szerint. A 2010-es  választás fogja megmutatni, hogy a többség vezetője ki lesz, reméljük az, akit érdemes  rá.

Külön képzettség indítását tartanám szükségesnek hitel ügyben, aki ezt elvégezné, az kaphatna csak munkahelyet, az tanulhatna csak tovább. Akit felsőoktatásba felvesznek, diákhitel, törlesztheted akár évtizedekig is; lakást akarsz, lakáshitel; venni akarsz valamit a lakásba, áruvásárlási hitel; családod nő, mindenre van megoldás, itt a hitel; nincs munkád, hiteled új hitelre válthatod, törleszteni később is ráérsz; közben  családod szétbomlik, irány az utca, ott az életből merítheted továbbra is a tanulmányaidat, itt már nincs "hiteled".

Mintha az élet show műsor lenne.  A  szavak mögé nem nézünk, nem látunk sokszor, hagyjuk, hogy a szavak magukkal ragadjanak, hiszünk annak, aki be nem tartott ígéreteket, magyarázat nélkül új ígéretekre cserél. A nyilvánosság előtt kimondottakat nem akarjuk meghallani, felfogni, értelmezni, hagyjuk, hogy válasz nélkül maradjanak.  A változásra nem vagyunk nyitottak, nem adunk új lehetőséget, egy-két személy és körei véleményétől függ minden, amit a hatalomvágy, a magamutogatás irányít. Álljunk meg, gondolkodjunk el azon, hogy mit tettek az asztalunkra, csak ők, vagy mi mindannyian számítunk.

Megoldást kellene találni, lehetne  folyamatos, - nem 3 hónapos - munkakeresési támogatás, amíg a munkakereső  munkát talál, vagy az előrehozott nyugdíjkorhatárt el nem éri. Mivel köztudott, hogy egyes munkáltatók bizonyos kor után igyekeznek megszabadulni valamilyen módon a munkavállalóktól, vagy, ha munkaviszonyuk megszűnik nehezebb az elhelyezkedési lehetőségük.

Dolgozunk. Kolléganőm nem bírja a bezártságot, érthető hát, hogy nyitott ajtónál hallgatja a hangfelvételt, amit írásba kell foglalnia. A hangerőt egyre magasabbra teszi, a felvétel nem túl jó. Én zárt ajtónál dolgozom, de a hangerő már olyan nagy, hogy így is zavar. Szólok neki, jó lenne, ha az ajtaját legalább becsukná, hogy más is tudjon dolgozni. Pár pillanat múlva az ajtóm nyílik, beszól, hogy ő dolgozik, titkos ügykezelést végez, nem rádiót hallgat.

A nyugdíjas dolgozzon, mert kevés a nyugdíja; a rokkantnyugdíjas menjen vissza dolgozni, mert mit képzel, hogy hagyhatta el ennyire magát; ha beteg ne menjen orvoshoz, mert akkor ki dolgozik, ha már tovább nem bírja ne merjen bizottság elé menni, mert úgy sem kap semmit, - amit kaphatna, az semmire sem elég - inkább rokkanjon bele 100 %-ig, akkor már arra a kis időre a rokkantnyugdíját ki tudják fizetni; a  fiatal ha végre eljut oda, hogy szül egy gyereket  30-40 évesen, minél előbb menjen vissza dolgozni, mert otthon  úgyis csak depressziós lesz a félelemtől, hogy a munkahelyével mi lesz; külföldön is kevesebb magyart tudnak fogadni, nálunk a munkahelyek sorra szűnnek meg. Akinek, csak azért megy jól, mert jókor volt jó helyen, és még mindig jó helyen van, annak üzenem, várjuk, hogy  jót tegyen, vagy talán nincs hozzá tehetsége, hogy fialtassa a pénzét, csak ahhoz, hogy görcsösen ragaszkodjon ahhoz  amit ezek szerint érdemtelenül szerzett meg.

Tisztelt Ház mögött megjelent egy teherautó, lenyitották az oldalát és ott helyben árultak. Tiszteletreméltó az ablakból ezt látva kisietett, az épületből és áttetsző táskaszerű csomagolásban takarót vetetett le a teherautóról, amit az eladóval közösen szétnyitva tüzetesen megszemléltek. A takarón kutyuskák voltak. Az üzlet szemmel láthatóan sikerült, mivel Tiszteletreméltó örömmel mutogatta kiemelt barátnőjének. Engem látva elszólta magát: "van ezeknek bőr a pofájukon , itt a Tisztelt Háznál árulnak". Hiába példamutató.

Az igazság az, hogy summa cum laude mondják ők, ilyen okos gyerekeink alkalmasak arra, hogy ítélkezzenek, aztán idővel majd megtanulják úgyis, hiszen szüleik is e körben forognak. Holott ebben a műfajban is sorban állnak fiaink erre a feladatra. Olyanok, akik ha szegények is, megdolgoztak érte, élettapasztalatuk, életvitelük alapján ténylegesen alkalmasak lehetnének erre. A mindenkori kiválasztott készen áll, hol az esély arra, hogy változás lehet. Teremtsük meg, nézzünk körül kik vannak fenn és miért, akkor akik lent vannak azok is tudnak érvényesülni, mert tisztelni, becsülni azt lehet, aki munkájával, életvitelével, nem szavával és kirekesztéssel szerez magának tekintélyt.

Tanulni kell. Meg kell tanulni azt, hogy számodra mi a fontos. A média botrányhős szereplői, akik a szereplésért, pénzért összefognak, magamutogató műsorokban túlzásokba esnek azért, hogy téged szórakoztassanak, és közben odáig jutnak, hogy azon a bizonyos határon átlépve magánéletünk irányítására is képtelenné válnak. Sőt, hogy számunkra érdekesek maradjanak képesek nyilvánossá tenni saját életüket, és ebben még segítséget is kapnak tőled, akik a nézettséget fokozod, és elhiteted velük, hogy szórakoztatóak, a szemed előtt megy tönkre az életük, valóban példaképek lehetnek-e, vagy példák arra, hogy ilyen nem akarsz lenni. Segítünk-e  ezzel nekik, vagy magunknak, ha ezt a kérdést el tudod dönteni, akkor látsz.

A vezetők azért kapják a kiemelt fizetésüket, mert nagy a tudásuk és a felelősségük. Ismered azokat is, akik menő cégekből, menő vezetőként kerültek ki, és menő emberekként élnek ma is, menő embereket szponzorálnak, azért, hogy a szakértelmet megtalálják saját környezetükben, hiszen ők hozták létre őket. Látod mi maradt utánuk. neked, és nekik. Te sem maradtál magadra, ha nincs munkád elveszítheted lakásod, de megengedik, hogy benne lakj, közben ők újra felelősséggel leveszik rólad számodra „terhet jelentő” dolgaidat, házadat, lakásodat, számukra a felelősség most is az arányosságra épül. Most mire gondolsz?

Én a munkanélküli - akit a nyugdíjazás majdnem megérintett -  a munkaügyi központban. Kedvesen fogadnak. Felhívják rögtön a figyelmemet, ha nem tartom velük a kapcsolatot, nem kapom meg az ellátást. Ha munkába állok, előző nap jelentkezzek, mert különben szintén elesek a szolgáltatástól. Munkát nem ajánlanak, de remény sem, talán már „leírtak”. Én nem adom fel. Reményeim egyre nőnek. E-mailemre már automatikus választ is kapok, regisztrálnak, örülnek a jelentkezésemnek, majd írnak, de a feldolgozás sajnos időbe kerül. Rózsaszín csekket is kapok néha, kisebb összegeket kérnek csak, hogy fizessek be, aztán majd, ha befizetem a pénzt kapok egy újabb csekket és már indulhat is a munka, hát kérem itt távmunkáról van szó. Már elértem azt is, hogy behívtak. Jó érzés volt. Elmondták mi a munka. Megbízásos szerződés egyelőre minek, az is felesleges, majd ha dolgoztam, és fel tudok mutatni valamit, akkor jelentkezzem, van ellátásom, kapom a nagy „lét” úgyis a munkaügyi központtól, dolgozzak meg érte, majd ő ad munkát. Újabb behívás. Magas fizetés a kilátásban. Betanulás után nettó 58.000 Ft alapbér. Ez nem semmi. „Saját kocsimat” – sajnos a részletek nagyobbak rajta, mint a tulajdonjogom - használhatom a saját költségemen, sőt azon még szállodába is mehetek heti három alkalommal, ekkor a munkaidőm reggel 8-tól este 8-ig tart, de csak, ha szerencsém van, mindent meg lehet oldani. És az étkezés, miért, ha nem dolgoznék, akkor is kell enni, hogy is juthat ilyen eszembe, egyébként is úton vagyok rezsim, családom van, de lehet, megvilágosodom, hogy az is felesleges? Betanulok, társam már egy hónapra megkapta az 58.000 Ft-ot, sajnos jutalékot még nem ért el, de legalább a benzint és a szállást ki tudta fizetni. A második hónap vége felé jár, hogy kis jutalékot kapjon reménytelen reménnyel áll, a családja nagy, csak kívánni tudom, hogy hite elvigye az „igaz  munkához”, ahol nem másért, hanem azokért tud dolgozni, akikhez ha hazaér erőt adnak ahhoz, hogy talpon maradjon. Itt a munka mondják, jól lehet ám ezzel keresni annak, aki dolgozni akar, és elhitetik veled,  miközben többször megaláznak, hogy ők dolgoznak érted, te is ezt hiszed?

Új kolléganőnk érkezett. Az állás meghirdetésekor már megvolt a jelölt. Egy munkakapcsolatban álló munkáltató egykori dolgozójának a 20 éves „igen okos” lánya volt ő, aki már az első napokban megmutatta, mit tud. Édesapja volt munkáltatójának az összes telefonszámát – beleértve a takarítónőkét is – körbe e-mailezte az épületben. Munkahelyén az iwiw-en munkaidőben életre szóló idézett idézeteket taglalt, közben a mai kapcsolataiból igen érdekes életképeket jelenített meg, igen értékes képanyaggal illusztrálva.  Hamarosan túlórázott, estig dolgozott szegény, természetesen túlórapénzért, sajnáltam is, mert annyi munkát végzett, hogy annak dupláját egy dolgozó végezte el régen. A vezető úr meg is haragudott rám, amiért ezért nem fejeztem ki sajnálatomat számára életszerűen, lehet, hogy fel kellett volna ajánlanom a segítségemet. Igaz ráment a kapcsolata az új munkahelyére, de felcsillant a remény, új kapcsolat teremtésére nyílott lehetősége  helyben, emiatt nem „igazán ért rá” minden esetben. Hibázott, aminek anyagi vonzata volt, a vezető kiállt érte, kérte adományunkat, nehogy ebből gondja ne legyen, kitől tanulunk, okosodunk a jövőben. Okos gondolatait a vezetőség részére az asztal tetejéről osztotta, hát igen, az előadásmódja megnyerő. Stílusa van, és ez nagyon fontos.  Neked, akiről a vezetőség „okos” dolgozója és baráti köre közvetítése által van tudomása, te, akivel csak a fegyelmi eljárás kapcsán állnak szóba, de ekkor kedvesen üzennek „ha arra jársz gyere be”, és csak arra vársz, hogy ezt a nyugdíj előtti pár évet kihúzd valahogy, mert érzed a kirekesztettséget, rád nincs szükség összeférhetetlen vagy. Csodálkozol ezen, nézz körbe, ez egy nagy család.