Leesett a tantusz

Vagyunk sokan manapság akik kiszorultunk - remélhetőleg csak ideiglenesen - a munkából, és több évtizedes munkánk alapján úgy érezzük, hogy megérdemelnénk minimum azt, hogy legalább alapvető, vagy talán még azt is, hogy az átlagember szintjéhez mérhető életet élhessünk, miközben a nyugdíjkorhatár elérése egyre távolabbnak tűnik. A reménytelen helyzetbe többen belerokkanunk, miközben napról napra újabb és újabb hireket hallunk arról, hogy nem munkájuk minősége alapján kerülnek ki dolgozók a munkából, hogy egyes vezetők ismerőseiknek munkalehetőséget biztosítsanak, felvételnél az ismerősök kerülnek előtérbe, nem a tudás, kis ideig betöltött munkakörök végkielégítésekor, vagy felesleges munkával, vagy az emberi teljesítőképességet meghaladó munkával - nem valós munka -, egyes emberek "törvényesen" mennyi pénzt vesznek fel. Közben nevető, gúnyos arcok, mondatok sokasága vesz körül minket. Miközben mi, akik gyerekeinket felneveltük, dolgoztunk - munka mellett is, esetlegesen magunk is betegen  idős szüleinket segítettük, amennyire csak lehetőségeink engedte -, az utcára kerülünk, és ott már mindenki egy szintre jut.