Leesett a tantusz

Közülük sokan úgy jutottak a "Dolgozni tudók" helyére, hogy baráti köreikkel összefogva megdolgozták a fölöttük  lévőt egy magasabb pozícióért, megszerezték azt, majd fennhangon, sznob módon fényezték saját magukat, miközben kort, tapasztalatot, emberi értékeket félresöpörve, tudat alatt tudva, hogy nem tudásuk, gátlástalanságuk által jutottak előre, félve a jövőtől, baráti köreiket, alacsonyabb szinten azok ismerőseit hozták helyzetbe, akik még munkájuk mellett, bármikor, ha beléjük rúgnak akkor is használnak/használhatnak saját céljaik eléréséhez.

Az utcán sétálva régi ismerőseim, osztálytársaim, szomszédok, "emberi sorsok" vonulnak el előttem. Látom napról napra több évtizedes tisztességben megőszülten, hogy próbálnak újra talpra állni, önbecsülésüket lassan-lassan, lépésről lépésre feladva, hogy kerülnek az út szélére, a teljes kirekesztésig, ahonnan már visszaút legtöbb esetben nincs.

Miközben százezrek külföldön dolgoznak a megélhetésért, küldik haza sokan itthon maradt szeretteiknek a megélhetést jelentő pénzt, közmunkát végeznek megaláztatva megélhetésre alkalmatlan bérért, nyugdíj előtt állók munka, annak lehetősége nélkül juthat embertelen állapotba, rehabilitációs ellátásban részesülők újrakezdésre lehetetlen helyzetben vannak, rokkantaktól veszik el az élet lehetőségét, a "dolgozni akarók", mondva "vesszen a férgese", de kérdezem én ki itt a féreg, miből táplálkozik...?

Munkahelyteremtés nem nőtt, akik ezért tehetnének azoknak a bére nőtt, tehát már érdekeik sincsenek, hogy dolgozzanak, előre megkapták a pénzt azért a munkáért, amiért meg sem dolgoztak. Segélyen élők esélye, minimálbéren élők kiszolgáltatottsága romlott. Az adókulccsal tulajdonképpen az a réteg jutott burkoltan "fizetésemeléshez", akik nem voltak eddig sem rászorulva. Nyilvánosan az ország lakossága előtt vitáznak arról volt és jelenlegi politikai vezetők, hogy felelősség nélküli munkájuk miatt, mennyi kárt okoznak az ország lakosságának, a törvény pedig nem vonja őket felelősségre, mert ők a törvényen felül állnak. Nekünk garantált minimálbér után kell adóznunk, de munkalehetőséget nem tudnak garantálni, sőt azt sem tudják garantálni, hogy sok évtizedes munkánk eredménye után egyáltalán nyugdíjt, olyan nyugdíjt kapjunk, amiből meg lehessen élni. Az ő fizetésük viszont garantáltan értékkövető minden esetben ilyen vagy olyan módszerrel tesznek róla, ezt nem felejtik el, mindig kihozzák maguknak a maximumot.

Nyilvánosan alázzák meg azokat, akiknek esélyük sincs munkára, ingyenmunkára, közmunkára kényszerítik őket. A szegénység csökken címszóval cikkeznek, miközben "Lopakodó" a havi költségeinek kifizetése után maradt 80.000 Ft-jából nem tud megélni. Az országban milliók örülnének, ha havi költségeik után maradna pénzük élelemre. Tiszteletet adjunk azoknak, akiket tisztelni érdemes, ne a hatalmukat fitoktatóknak, akik nagy arccal, gúnyosan kritizálva beszélnek olyanról, amiről fogalmuk sincs, érzékük, értékítéletük leragad saját körüknél,  céljaiknál, és nem alkalmasak arra, hogy a közért vállalt munkájukat, amit felvállaltak, elvégezzék.

A politika fölé kerekedő érdekek, nem az számít, hogy ki milyen párt tagja, csak  az érdekek, az igazság mércéje az, hogy mindenki mindenkiről tud mindent, segítik egymás, mert tudnak egymásról dolgokat, és politikától függetlenül tartoznak egymásnak, nemcsak kéz-kezet mos elv, hanem mint a kabaréban, ha én egyszer kinyitom a számat ... Az én fiam/lányom nem lehet melós, mert ő nem akárkinek a gyereke, igaz, hogy bárki elmondhatja rólam, hogy én is melós lánya vagyok, na de az már történelem. Az én fiam/lányom nem lehet buta, mert én se voltam az, amikor bedobtam mindent, hogy felsőbb körökbe kerüljek. Az én fiam/lányom igaz, hogy olyan okos mint én, de nem azért dobtam be mindent, hogy  ő ne diplomás legyen, ne kapjon vezető állást, nehogy már egy melós fia/lánya kerüljön a családba, majd a beosztottam férje/felesége segít, felkészíti az egyetemre, ezt én is tudom honorálni, a kollégám férje/felesége ettől a naptól, bár előtte utáltam, de jó munkaerőnek nyilvánítom és mivel az igazságban utazom, ehhez igazítom a beosztását és a jutalmakat is. Mire lányom/fiam lediplomázik, addigra kollégám férje/felesége is kiemelt beosztásba kerül, mivel fiam/lányom elmondta, hogy bizony ő nagyon okos. Így az országot elárasszák a kiváló képességű igazságosztók. Természetesen fiam/lányom lehet alkoholista, verheti a feleségét, visszaélhet hatalmával, stb de a kör bezárult, őrá most már mindenképpen azt mondják, hogy olyan okos, mert nem akárki.

Lehetőségeim egyelőre: garantált havi összeg után adózni, de azt,  hogy egyáltalán havi 5 Ft-ot össze tudok szedni, azt sem tudja senki  garantálni. Havi kerekítve 10.000 Ft-tal többet fizethetek járulékként, tuti a könyvelő szerint, hogy ezt hacsak nem szüneteltetem a vállalkozóimat, fizetnem kell, szüneteltessem és addig keressek munkát. 50 év felett lettem munkanélküli, naponta nézem a hirdetéseket, jelentkezem, de ahol keresni, nem ingyen dolgoztatni szeretnének, azok a helyek csak jelképesen vannak meghirdetve, ismerősök a nyerők, egyelőre nincs új a Nap alatt, számomra a várakozások éve, várom az ígért lehetőségeket.

Munkáltatónál dolgozók eddig 73.500 Ft minimálbérből 60.000 Ft fölött kaptak kézhez. Kényszervállalkozó, aki csak azért vállalkozik, mert nincs más lehetősége, és ha keveset is keres, kb. annyi marad, hogy munkanélküli segélyért ne kelljen sorban állnia. 2010-ben minimálbér után havi befizetendő minimum kerekítve 32.000 Ft. Munkakeresés folyamatosan, csőbehúzás ámításos lehetőségekkel, a többiről nem is beszélve folyamatosan, most már 10.000 Ft-tal többért.

Kinek, minek fizetem a magas járadékot, orvoshoz elmenni nincs értelme, mert a gyógyszert kiváltani nem tudom, a nyugdíj korhatárt ilyen lehetőség mellett megélni reménytelen, Önöknek kívánom, hogy munkájuk gyümölcse  tiszta lelkiismeretük legyen.

A remény ... utoljára, de milyen remény maradt azoknak, akik segélyből, minimálbérből élnek, rezsit, lakásrészletet fizetni nem tudnak ha nem akarnak éhen halni, orvoshoz menniük nem érdemes, mert gyógyszereiket nem tudják kiváltani, ha táppénzre mennek elveszíthetik munkahelyüket és újabbat találnak-e. Lakásukat elveszítve mi vár rájuk, bérlakás, ahol a havi részletet, rezsit fizetni kell, de miből, az utca vár rájuk, a kilátástalanság. Ők, akik legjobban rá vannak szorulva a segítségre, ők akik azért adtak, adnak felhatalmazást a mindenkori kormánynak, hogy értük, az ő érdekeikért tegyenek, hiszen nyilvánvaló ez a legnagyobb réteg ma, és az ő szavazatuk nélkül nem ott lennének, ahol vannak. Közben alapvető feladatukról feletkeznek meg, az emberi élet védelméről, miközben azt mindig szem előtt tartják,   hogy milliós fizetésük mindig értéktartó legyen. Amíg a lakosság többsége minimálbéren és minimálbér alatt tengődik, addig a politikát közmunkában kellene végezni,  a politikusok legnagyobb elismerése az emberek megbecsülése kellene, hogy legyen, nem a juttatások, jelképes munkahelyek többszörözése.

Fordulatot kellene elérni az ország politikájában. Addig, amíg a politikusok pénzért, megtöbbszörözhető pénzért teszik amit tesznek, addig nem várhatunk igazi változást. A változás akkor fog bekövetkezni, ha a politikusok közmunkával a közös érdekekért dolgoznak, és az a jobbításra irányul, arra, hogy a dolgozni akaró polgárok munkájukért bért kapjanak, olyan bért, amiből meg lehet élni. A politika jutalma az emberek elismerése legyen, és ne a pénzhalmozás lehetőségét, az előnyökért végzett munkát jelentse. Ha ezt elérjük, akkor fog igazi változás bekövetkezni, mert amíg ezt nem tudjuk elérni, addig csak szerepcserékre számíthatunk, és arra, hogy egyre kiszolgáltatottabbak leszünk mi és gyerekeink. A felelős munkát csak olyan tudja végezni, aki együtt tud érezni azokkal is, akik munkájukból szeretnének megélni, és nem vagyonuk és kapcsolatrendszerük kidolgozásával töltik idejük részét, és nem kapcsolataik alapján jutnak több helyről pénzhez.

Munkahelyhez nem jutsz, dolgozz segélyért, éhbérért, hagyd magad megalázni, eltűrni, hogy dolgozni nem akarónak nevezzenek, miközben lelkileg, testileg tönkremész,  megbélyegeznek, szemedbe mondják, hogy nem akarsz dolgozni, munka nélkül szeretnél pénzhez jutni, sőt ebbe belerokkanva 30-40 év munkaviszonnyal rokkantnyugdíjba menni, ezt nevezem pofátlanságnak. Miközben erre szakosodott "munkaadók" törvényesen, - mert, ha nem éreznék a lehetőséget nem tennék meg - a lehetőséggel élve, kihasználják azokat, akik képesek utolsó értékeiket, forintjaikat is arra áldozni, hogy meg tudjanak élni, emberi méltóságukat meg tudják tartani.

Sokan tudnánk példát mondani olyanok, akik munka nélkül vagyunk, hogy kik maradtak a munkahelyükön, nem feltétlenül a jól dolgozók, a tisztességes munkából megélni akarók, és nem feltétlenül annak nincs munkahelye, aki nem akar dolgozni, hanem sok esetben annak van munkahelye, akinek háttere van, mert olyan vezető áll a munkahely élén, aki a saját baráti körét építette állami cégeknél, ismerőseinek lányát, barátnőjének, barátjának a rokonságát, stb. emberi szereteténél fogva maga köré gyűjtötte, hogy pozícióját erősítse, és erre a körre alapozva kirekeszt olyanokat, akiknek még érték a munka, a család, és mivel mindkettőt értéknek tartja, a munkahelyére azért megy, hogy munkáját tisztességgel munkaidőben elvégezve, a jól megérdemelt pihenést családjával tölthesse, mert ebben látja a jövőt.

Felháborítónak tartom, hogy miközben emberek sokaságát kirekesztették olyanok, akiket a  munka közelébe sem szabadna engedni, több kárt okoztak mit a munkanélküliek együttvéve, elítéljenek olyanokat, akik tisztességgel, becsületesen, munkájukból szeretnének megélni.

Elfoglalod a fiataloktól a helyet. Mi vezethez kimondásához. Érthető, ha jól belegondolok, ebben a szétforgácsolt országban ahol a szerepek előre kiosztottak, le vannak zsírozva, esélytelennek érezzük sokan magunkat. Szemben állunk egy olyan erővel, akik nem éreznek felelősséget, feladatukat nem lelkiismerettel végzik, szerepeket váltanak a hosszú évek folyamán, de mivel a kéz kezet mos elvnek nagy szerepe van, ezért igazi változások nem generálhatók. A várakozás most is, mint mindig ebben az időszakban reményteljes, de vajon reményeink meddig tartanak ki.

A pénz  nem boldogít, de jó ha van. Önérzetünk nem elég. Ma már sokan vagyunk, akik tudjuk, hogy életfeltétel a pénz.  Nekünk, akik kikerültünk a munka világából úgy, hogy életünket tisztességgel végigdolgoztuk,  most nyugdíjas éveink előtt kerülünk megalázott helyzetbe, éhbért sem kapunk, orvoshoz mennünk sincs értelme, mert gyógyszereinket nem tudjuk kiváltani, ha munkát egyáltalán kapunk, jobb ha komolyabb begtegség esetén sem választjuk a táppénzt, mert minimálbéres munkahelyünkről az utcára kerülünk. Rokkantnyugdíj nem jár, mert még életképesek vagyunk. Az 1000000 munkahely - mely kilátásnak jó húzóerő lehet - csak hiú reménynek tűnik, lesz-e erőnk végigcsinálni. Felelősök nincsenek, mert nem felelős senki azért, hogy az ország vagyonát elherdálta egy olyan réteg, aki összefogott azért, hogy pozíciót, hatalmat  szerezzen. Az utóbbi években pedig már  addig fajult a helyzet, hogy visszaéltek hatalmukkal azért, hogy saját körüknek munkát tudjanak adni, és kirekesztéssel érték el, hogy megszabaduljanak olyanoktól, akik nem az ő körüket építették. 50 fölött sokan vagyunk munkanélkül, testileg és lelkileg összetörve, otthonunkban örlődve, sokan közel a teljes összeoszláshoz, sokan az utcán. A lelkiismeret ma már mellékes, de mi váltja ki, mi lép a helyébe.

Felelősek vagyunk saját tetteinkért, családunkért, gyermekeinkért. Meddig tudjuk tartani magunkat ehhez, addig, míg felelőtlen emberek kezébe nem kerül a hatalom. Ők, akik hatalmuknál fogva visszaélnek lehetőségeikkel, és akik ezeket a hatalmukkal visszaélő hatalmasokat hivatásuknál fogva kiválasszák, saját maguk körét ellenőrizik, így akiknek szankciónálniuk kell, nem töltik be szerepüket, mert nem azt a célt szolgálják, amire közös érdekből van szükség, ők nem így gondolkodnak, ők a hatalom kezében vannak, egymást szolgálják, hogy pozíciójuk szilárd, megmásíthatatlan legyen. A példamutatás nagyon fontos, mint ahogy a szülő a gyereknek példaképe kellene, hogy legyen, úgy a vezetőnek is példát kellene mutatnia életvitelével, tetteivel, stb., ha ez a változás megtörténne, nagy lépéseket tennénk abban az irányban, hogy a szavak visszakapják igazi jentésüket, valódi változást hozva maga után.

Ez a város elnyert valamit, egy címet, amit igazán akkor érdemel ki, ha a szót kihasználók felelősségét nem hagyja pártolni, megmutatja, hogy nem érdemtelenül kapta. Nem hagy teret azoknak, akiket szerepüket kihasználva élnek, nagyravágyásuk, és a köréjük vont hatalom megingathatatlanságába burkolóznak. Miközben felruházott feladatukat nem betöltve élnek, a tudomásukra jutott, az egyszerű lakosság körében is szájhagyomány útján terjedő visszaéléseken jót mulatnak, kiemelt helyükön egymás között ezen show műsorokat rendeznek. Saját életüket is eszerint élik, munkahelyükön élik magánéletüket, és kihasználva a helyzet adta lehetőséget, maguk köré gyűjtenek olyan embereket, akik tűrőképesek, mindenre képesek azért, hogy nekik megfeleljenek, ma sok helyen ők az itt maradt Tiszteletre Méltók. Tegyünk azért, hogy a tisztelet magától jövő legyen, és ne legyen gátja egy nyugodt, kiegyensúlyozott életnek, ahol érdemes élni, családot alapítani, és békés napokat lehet élni.

Pszihiáterből szeretnének többet, az is a foglalkoztatottak számát  növeli, de leginkább igazi munkahelyekre lenne szükség, nem foglalkoztatókra, ahol kiközösítetteknek érzik magukat a munkahelyüket elvesztők. A munkaügyi felügyelőségnek legyen feladata az, hogy azokat a foglalkoztatókat, akik naponta, hetente hirdetik álláslehetőségüket, ellenőrizzék, nézzenek utána, hogy ennek mi az oka. A munkaügyi központokat is ellenőrizzék,  ha napi 1-1 új munkahely kiírás van, ennek mi a háttere, mert ez a szám elgondolkodtatásra ad okot.  A közmunka az közmunka legyen, szabadon választott, és szervezzék a politikusok. A  munka, munkát, munkabért takarjon, ami egy élhető élethez legyen elég.  A munkahelyét elvesztőnek ne pszihiáterhez kelljen járnia, ne legyen betege annak, hogy nem tud miből megélni, napi életvitéhez tudja az alapvető dolgokat biztosítani. Pszihiáterhez járni is pénzbe kerül, a buszra, vonatra felszállni, a gyógyszert megvenni, még több kiadást jelent, még közelebb kerülhet a lejtőhöz. Biztonságra van szükség, nem több  rendőrre és több pszihiáterre, hanem élhető életre, munkára, megélhetésre, jövőképre, ez vezet ahhoz, hogy a gyerekvállalás nőjjön és ne pszihiáterterben és  rendőrben gondolkodjunk, hanem egy biztonságos életben, egy olyanban ahol nyugodtan lépünk az utcára, a szükséges rosszakba ne ütközzünk lépten-nyomon, és ekkor tényleg nem kerülhet veszélybe  biztonságunk.

A legfontosabb amire várunk a munkahely. Munkahely nélkül nincs jövőkép. Biztonságérzetünket az növeli, ha van mit tennünk magunkért, családunkért, jövőnkért. A bűnözés is - minden statisztikai adatot félretéve - tudjuk attól nő, hogy sok embert a kényszer, az ellehetetlenülés, a reménytelenség kerget a bűnelkövetés útjára. Attól, hogy növeljük a ránk figyelők létszámát, a létbiztonságunk nem fog nőni, sőt ellenállást válthat ki a lakosságban az, hogy a szegénységbe süllyedt középosztály elkeseredéséből azt a következtetést vonják le, hogy bűnöző, és az igazi bűnözők nyugodtan, öltönyösen, magukat kihúzva mennek az utcán, míg a becsületes, szegény embereket figyelő szemek kísérik. A bűnözés akkor csökkene, ha mi, akik becsületesen dolgoztunk, vagy dolgozni akarók vagyunk - és most nem azokra gondolok akik ezt hajtogatják, és közben a helyzetüket kihasználva az igazán tenni akarók munkáját fölélve dőzsölnek - munkához jutnánk, és kirekesztenénk azokat akik ezt a helyzetet teremtették, és ők kerülnének nyugodt helyre, ahol alaphelyzetbe kerülnének, és lenne idejük gondolkodni, elgondolkodni azon, hogy valójában munkájuk mennyit ér, értékítéletüket megtalálják.

Jó lenne, ha mindig így maradna, Pécs egy élő város lenne, és az ott lakók számára is élhetővé kellene tenni. Nem csak ennek az évnek kellene, hogy látványos legyen, hanem a következőnek, és az azt követőnek is. Megszüntetni azokat a kötelékeket, amelyek gátolták/gátolják a lehetőségek természetes módom való elosztását és sajátos igazságukkal lehetővé tették, hogy a várost kisajátítsa egy réteg, aki nem lát, csak néz, a saját jövőjét néve, csak arra képes, hogy saját jelenét és másokét is lerombolja, hiszen gondolkodásmódjával erre képes.

A legújabb, legmodernebb álláslehetőségről te, aki dolgozni nem akarsz, nehogy lemaradj, elmondom. Távmunka,  internet, fejhallgató, 300 Ft alappal számolhaszt óránként, nade kérlek megalapozhatod a jövődet, ami egyenesen az utcára vezet, a tágas terekre, így lesz igazán kilátásod arra, hogy hogyan is lehet másképp élni, ha a tágas terekre egyáltalán beengednek ők, akik megalapozták a jövődet.

Köztudott, hogy telefonos munka napi max. 4 órában bőven elég. Ezt bőven kidolgozhatod, mivel a gép adja a telefonszámokat, gép méri a teljesítményedet, ember meóz, emberi hangon kioszt, és a munkaidőn túl pedig kampányokra készülhetsz, olvashatsz, hogy megfelelő felkészültséged legyen a telefonos munkához. Munkaidőn túli művelődésedről is gondoskodnak ezzel, ez igen, ez az igazi munkahely, életed végéig képezheted magad, gondolkodnod sem kell, jobb, ha bele se gondolsz abba, hogy vegyél egy szelet kenyeret.

A háttérben kik vannak, kik adják neked ezt a kiváló lehetőséget????????????

A hirdetés szövege megkapó, energiaszektor, stb., hiába eladni kell tudni magad, ez az élet lényege. Behívnak, elbeszélgetnek, mondja, mondja, rám se néz. Papírt kapok, másnap már ki is próbál a vezető, az ő munkáját kell néznem és ebből majd megállapítja a sokféle munkakör közül melyikre vagyok alkalmas. Úgy látom mindenki megkapja a lehetőséget, eddig mindenki papírral a kezében távozott, örülök itt aztán tényleg adnak esélyt. Másnap az időpontra jelentkezem. Többen vagyunk, ülünk, várunk. Meglepnek minket. Mindenkihez odamegy valaki, és mondja, indulhatunk. A kíváncsiság, a lehetőség reménye nagy úr. Út közben megtudom, hogy nagy lehetőség áll előttem. Helyszínre megyünk, házalunk, mindenkinek felajánljuk az új, olcsóbb energia lehetőségét. Este 19 óránál előbb visszaérni nem szabad, mert akkor aztán baj lesz. Csöngettünk, kijöttek, elmondtuk, kötöttünk vagy nem új szerződést. Enni, inni, stb. minek, nem lehet, mert ez komoly munka, segítőmnek gyerekei vannak, nagy részlete, és ez az utolsó lehetősége. Ebből lesz ám szebb jövő. 19 órakor, mind aki jól végezte dolgát, összegyűlünk és megyünk vissza központi helyünkre. Segítőm még ablakot zár, szemetet ürít, kedveskedve főnöknőjének, aki minimum gyereke lehetne, 21 óra és már mehet is szerető családjához. Ő sorrakerül, én sorrakerülök. Kérdezi milyen volt a nap. Mondom, kicsit elfáradtam. Mondja, nem ilyen munkaerőre van szüksége.

Hiába, megint bennem van a hiba, és sokunkkal is nagy baj van, elszalasztjuk a lehetőséget, nem akarunk dolgozni, csoda hogy oda jutunk, ahová valók vagyunk. Ezért dolgoztunk évtizedekig lelkiismeretesen, hogy ők tartsanak el, akik ezt engedélyezik, mit képzelünk, nyugdíjat, nyögdécselve választani a kiemelt lehetőségekből. Hiába, nem akarásnak nyögés a vége.

Itt is látszik, hogy a munkanélküliek többsége nem szeret dolgozni, hiszen kiemelt helyen dolgozhatna, kiemelt ellenőrzést érdemelne ez a munkahely, és a hasonló helyek.  A munkakerülők, ezt a kiemelt helyet is otthagyják és inkább az utcát válasszák. A sok fantasztikusan megfogalmazott álláshirdetésre jelentkezők közül a "vezető" nehezen tud választani, hiába az úton maradni, dolgoztatni, a munkában helyt álló megfelelő embereket kiválasztani évek munkája, és nem mindegy, hogy a hirdetés hogy is van megfogalmazva.

Legyen önérzetünk, csináljunk új munkahelyeket. Hirdessük mindenhol fenti lehetőségeket, hogy azok, akik ezt lehetővé teszik, tágasabb tereken dolgozhassanak, és nekik jusson ez a munka. Nekünk, akik többen vagyunk és dolgozni szeretnénk,  természetesen megélhetésünk reményét látva, ne játszák el jövőnket, és gyermekeink jövőjét.

Pár soros adminisztratív munkára jelentkeztem azoknak a cégeknek az egyikéhez, akik már azt sem tudják, hogyan fogalmazzák meg a hirdetésüket, mert már a munkakeresők zöme ismeri őket, vagy hallott róluk, de így legalább egy páran mégis reménykednek ideig óráig, hiába a remény vész el utoljára.

Találkozó a város egyik szállójánál lévő sorompónál, hát már ez is furcsa. Szerencsére jött egy ismerősöm, vele beszélgettem fél órát, távozása után csörgött a telefonom, az álláshirdető képviselője bejelentkezett, hogy sajnos nem jött a busz, de rögtön siet elém. Jött is nyáriasan - ez már több kb. 2 hónapja volt - , fiatalosan, kipihenten, zegzugos uton egy kis irodába vezetett. Az interjú megkezdődött, a jövőkép valami csoda, köthetnék ÉB-t, ők odaadják nekem a pénzt, nekem csak magamnak be kell fizetni, csak egy feltétele van, hogy 2 évig ezt a munkát kell végeznem. Megnyugodtam, a jövőm az utcán hever, nemhiába dolgoztam több mint 30 évet, és nemhiába állok ott, ahová Tiszteletreméltók juttattak, ahová jutok, ott biztos bőven elférek, csak az a baj, hogy  nem tudnak majd ott sem elviselni, mert az igazság látványa fáj, fájó, á dehogy, rossz ránézni a szerencsétlenre, de egy pillanatra felvillan,  hogy talán nekik köszönhetem, hogy idejutottam.

Mit írok itt össze, hiszen ők azok, akiket nem akárki ellenőriz, ők a leggyengébb láncszem, akik hamar leszakadnak és újjal helyettesítik őket.

Szép jövőt, nagy kilátással a tágas tereken, de onnan is kiközösítenek, mert lecsuszhatsz arra a szintre, ahol már nem tartanak emberhez méltónak az arra érdemtelenek, visszautat számodra nem látnak, útjukat nem törheti semmi sem meg, lelkiismeret, arra nincs idő, ha majd egyszer megállnak, akkor már késő lesz.