Leesett a tantusz

Fantasztikus hirdetés. E-mailben jelentkezem, behívnak, fogadnak. Tájékoztatnak, figyelek, kérdezni sem merek, nehogy ám ne vegyenek fel. Ez igen, ez ám a munkahely, holnap akár már jöhetek is, de úgy látom a többi jelentkező is, itt aztán lesz munka bőven, nekem is jut. Egész napos feladat vár, nekem csak figyelnem kell és majd eldöntik mire vagyok alkalmas, lehetek ez, az, amaz. Itt nem kell ám házalni, ez egy olyan hely, ahová az ügyfelek bejönnek. Na ezt kipróbálom. Az adott időpontban megjelenek. Leülök a széken a többiek közé a sorba, jönnek, bemutatkoznak, már mehetünk is, irány az XY utca. Minden házba becsöngetünk. Érdeklődöm társamtól, felvilágosítanak, este 20-21 óráig dolgoznak,  mennek, csöngetnek, utána a központban papírmunka, unokakorú felettesnek még piros pontért ablakot zár, a szemetet is leviszi. Nagyon jól bírtam, elégedett is voltam magammal. Unokámkorú megkérdezte hogy tetszett a munka. Mire én, kicsit hosszúnak találtam. Az ő válasza, nem ilyen dolgozókra van szükségük. Magamban arra gondoltam, hogy sajnálnom kell őt, aki ennyi idős korára idáig kellett, hogy jusson, hogy munkahelye legyen, és milyen emberré válnak ők, mi vár ránk, és mi lesz az akkori társammal, aki kénytelen elviselni, minden megtenni azért, hogy családjának pénzt tudjon hazavinni, kölcsöneit törleszteni tudja, és meddig lesz ereje ezt csinálni, és mi lesz vele, mert akik kihasználják őt, hogy meg tudjanak élni, erre nem gondolnak, ők csak saját jövöjüket építik. Úgy gondolom utódaik, baráti körük, akik tőlük tanulnak, meg fogják köszönni nekik azt, amit átadnak nekik. Én is köszönöm ezt a napot, tanulságos volt.